A pártok és politikusok népszerűsége szeptemberben
www.median.hu 
2014. szeptember 2. 

Kutatások


Gazdaság
Társadalom
Politika
Dosszié

Két választás között

A „győzteshez húzás” klasszikus jelensége és a politikai közhangulat számottevő javulása – röviden így foglalható össze a Medián két választás közötti, április utolsó hétvégéjén készült felmérésének eredménye.  

Rejt a pálya

A választási kampány hajrájában nem a Fidesz újabb győzelme, hanem annak mértéke a kérdés. A Medián március második felében, már az előrejelzés igényével készült felmérése szerint a kormánypárt a teljes népesség 36 százalékának, és ezen belül a választani tudó „biztos” szavazók 47 százalékának támogatását tudhatja maga mögött.  


Se nem hozott, se nem vitt

Paksi bővítés: súlyos fenntartások

Önök kérték



KERESÉS

mit


KULCSSZAVAS KERESÉS

Dosszié 
2008. szeptember 24.

A pártok és politikusok népszerűsége szeptemberben

Bár a pártpreferenciák érdemben nem változtak, jelentősen nőtt azoknak az aránya, akik szerint előrehozott választásra lenne szükség – derül ki szeptemberi felmérésünkből.

 
A szokásosnál hosszabb ideig tartó, de kétszer annyi ember megkérdezésével készült szeptemberi Medián-felmérés alapvetően a pártok közötti erőviszonyok változatlanságát mutatja. A választani tudó „biztos” szavazók szűk kétharmada a Fideszre, bő egynegyede pedig az MSZP-re szavazna, az MDF és az SZDSZ támogatottsága 1 százalékkal marad el a parlamenti küszöbtől, a többi párt támogatottsága pedig legfeljebb felfelé kerekítve éri el az 1 százalékot (1-2-3. ábra). Nagyjából változatlan a sorrend a politikusok népszerűségi listáján is, bár néhány ellenzéki vezető elismertsége növekedett az előző hónaphoz képest.
 
Jelentősen növekedett viszont az előrehozott választást akarók aránya – valószínűleg nem függetlenül attól, hogy a kérdés a parlamentben is napirendre került. A kérdőívben felsorolt négy opció közül csaknem minden második válaszadó ezt választotta, többen, mint a három másik lehetőséget együttvéve (4. ábra). A lehetséges politikai forgatókönyvek megítélése természetesen szorosan összefügg a pártpreferenciákkal. Az MSZP támogatóinak bő háromnegyede a Gyurcsány-kormányt tartaná hivatalában, a jobboldali szavazók hasonló arányban vannak az előrehozott választás mellett. A szokásosnál kétszer nagyobb minta alapján az SZDSZ szavazóinak a véleménye is viszonylag pontosan vizsgálható: a liberálisok nagy többsége vagy egy új MSZP-SZDSZ koalíciót vagy egy szakértői kormányt támogatna.
 
 
A felmérést a Medián-Omnibusz keretében 2008. szeptember 5-e és 16-a között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az ország felnőtt népességét reprezentáló 2400 fő személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ±1-5 százalék.
 
Politikusok* ismertségének és népszerűségének** változása - százalék
 
ismertség
népszerűség
augusztus
szeptember
augusztus
szeptember
Sólyom László
97
97
58
60
Kósa Lajos
88
88
53
58
Pokorni Zoltán
96
95
51
54
Orbán Viktor
100
99
51
53
Dávid Ibolya
99
99
49
50
Szili Katalin
97
96
51
49
Navracsics Tibor
85
87
41
45
Fodor Gábor
96
95
42
42
Semjén Zsolt
74
77
33
40
Göncz Kinga
88
87
42
37
Kövér László
88
87
29
31
Lendvai Ildikó
96
96
28
28
Herényi Károly
80
81
26
28
Szekeres Imre
78
78
26
27
Demszky Gábor
98
98
24
26
Hiller István
88
89
23
25
Gyurcsány Ferenc
100
100
22
23
Draskovics Tibor
83
84
19
22
Veres János
82
81
20
20
Kóka János
97
96
16
12
* a 20 legismertebb vezető beosztású politikus
** „szívesen látná fontos politikai szerepben” – említések aránya, az adott politikust ismerők százalékában




Ábrák